IDEA

Nők a politikában

Clausewitz híres mondását idézve, „a háború a politika folytatása más eszközökkel”. Innen nézve nem csoda, hogy a katonáskodáshoz hasonlóan a múltban a politika is elsősorban „úri huncutság” volt. Mára ez a helyzet lassan, de biztosan megváltozott. Egyre több nő érzi úgy, hogy nem csak be akar, de be is tud lépni a politikai közéletbe, és ott eredményeket tud elérni. Büszkék lehetünk arra, hogy régiónkban pont Szlovákiában választottak először nőt miniszterelnökké.

Az út a politikai közéletbe azonban nem könnyű, és nem is mindig egyértelmű. Az Idea egyik fő küldetése éppen az, hogy ebben segítsük tagjainkat és szimpatizánsainkat. Az Idea vezetésében olyan nők foglalnak helyet, akiknek egyszer már sikerült áttörniük a politika férfiasságán, és sikereket tudtak elérni a közéletben. Az ő tapasztalatuk segíthet abban, hogy ez másoknak is sikerüljön.

Milyen eszközök állnak ehhez rendelkezésünkre? Egyrészt rendszeres konferenciákon és tréningeken beszélünk majd a nőként való érvényesülés nehézségeiről és lehetőségeiről, mindig egy-egy szűkebb területre fókuszálva. Másrészt a legfontosabb tapasztalatainkat egy kis kézikönyvbe is összegyűjtöttük, amely ingyenesen letölthető weboldalunkról. Ez a kiadvány nagyon gyakorlatias tanácsokat tartalmaz arra nézve, hogy hogyan lehet szembeszállni azokkal a hatalmi játékokkal, amelyekkel egy nő egy olyan csoportban szembesül, amelyben férfidominancia van. Emellett pedig ott van mentoring programunk is, amely a személyes kapcsolattartáson keresztül teszi lehetővé az intenzív és hatékony tapasztalatcserét a jobb érvényesülés reményében.